Untam már a régi külsőt, úgyhogy úgy döntöttem a saját kútfőből megpróbálok egy sajátot összedobni. Háát. Nem ép a legjobb, lehetne jobb is, de már erős lila hiányom volt, úgyhogy akartam egy olyan külsőt ami lilás is. Az oldal meg azért volt lezárva, mert azt a bénázást, amit én leműveltem itt, hát azt jobb ha nem látja senki sem.

Tegnap megcsináltam a statisztika vizsgát, de azután a nap után azt mondtam, na most volt elég a vizsgázásból. 10:30-ra mentem be, persze kb 20 perccel előbb bent voltam, mert mért is ne. Felmentem a teremhez és elővettem a statisztika tankönyvemet, hogy még átnézzek egy-két elméleti kérdést. Nemsokára jön a tanár, meglátja nálam a könyvet, és jó hangosan megjegyzi.

- Már nem tanulunk, már nem tanulunk!

- Nem tanulok, csak átnézem.

- Akkor se nézünk át semmit, akinek van még mit átnézni, az már el van veszve.

Tudjátok, amikor egy hét után, több órányi gyakorlás, magolás, tanulás után, a sok ülés után, ami miatt már beállt a derekad, szerintetek milyen érzés volt ezt a megjegyzést hallani? Mint akivel közlik, hogy kisanyám, te nem tanultál semmit, fordulhatsz is vissza. Csak azért, mert meglátta, hogy olvasom a tankönyvet, már levont egy hülye következtetést. Amúgy is ideges voltam, erre ez a lúvnya /sorry, még most is fel tud húzni/ még rátett egy lapáttal. Hát kösz. 

Ha még nem lett volna elég, a veterán számológépem is csődött mondot a coospaces teszt közepén, úgyhogy egy nonémes tartalék számológépet kellett használnom, ami szart se ért persze. Ja és ki ne felejtsem, a tesztet csak 10 perccel kezdés után tudtuk csak elkezdeni, mert a hülye tanár vagy háromszor olvasta fel hülyén a kódót, mert két számot mindig megcserélt benne. Eszem megállt akkor. Kezdem lassan úgy érezni, hogy a módszertanisok között is sok gyökér található.

Az exceles feladatokat meg inkább nem kommentelem, egytől-egyig szarok voltak mind. És mégics csodák csodájára már tegnap este beírták a kettesemet. Úgyhogy a statisztika 1 is hivatalosan kilőve. A nő arcát meg egy életre megjegyeztem, hót ziher hogy egyetlen egy tantárgyat se fogok hozzá felvenni az fix.

Egyszerűen utálom, ha olyat gondolnak rólam, ami valójában egyáltalán nem igaz. Nem azért kezdtem el mégegy egyetemet újra, hogy otthon vakarjam a nemlétező tökeimet, hanem azért, mert vinni akarom valamire az életben és nem gyári munkásként akarom leélni az életem. Másrészt a nagyapám a halála előtt megkért rá, hogy szerezzek egy jó és értékes diplomát, hogy ne szegénységben éljek, mint gyerekkoromban. 8 éve már hogy elment, én meg addig nem állok meg, amíg az utolsó kívánságát nem teljesítem. Baromság vagy sem, de nekem ez volt a kapaszkodóm azután, hogy meghalt. Ha ez nem lett volna, azt hiszem már nem lennék itt a földön.