Drága papa!

Az életem bár lassan, de biztosan halad. Hosszú évek múltán úgy érzem talán mégsem olyan reménytelen minden, mint aminek elsőre kinézett. De tudod nagyon félek. Félek kilépni a valóvilágba ést helytállni egy olyan helyen, ahol kitudja kikkel futok össze, és kikkel kerülök kapcsolatba. De tudod ami még borzasztóbb, hogy a lányod és az én erőviszonyom elkezd megváltozni. Nem mondom, hogy anyának leáldozóban van, mert erről szó sincs. Mindössze csak ijesztő látni, hogy egyre jobban és jobban veszti el az erejét. Gyengül. Ez a legjobb szó rá. És most már tényleg nem tud rajta más segíteni, csak én.

Ha valaha is az volt a terved azzal az ígérettel, hogy felemeljem a családunkat, hát most mondhatjuk sikerült. Felvettek a Nemzetgazdasági Minisztériumba gyakornoknak. Nem semmi mi? Fogadni mernék, hogy erre azért nem gondoltál akkoriban. Holnap megyek a papírjaimért, amiket aztán beadhatok az egyetemnek is. Júliusban fogok kezdeni és augusztus közepéig leszek ott.

Jó mindezeket hallani, de egyben elkap a frász is. Úgy érzem eléggé veszélyes vizekre eveztem azáltal, hogy már pont az NGM-et pécéztem ki most, amikor nem vagyok jó formában. Vagy csak magamnak beszélem be a hülyeséget? Lehet. Végső soron a gazdmat 2-nek is végre búcsútinthetek, elsőre meglett a vizsgával. Hipp hipp hurrá! Ágyő dimat! A soha viszont nem látásra!

Viccet félretéve, tényleg félek. Ismeretlen hely, ismeretlen emberekkel, magas követelményekkel és az "elittel" akikkel ki tudja hogy fogunk egymáshoz viszonyulni. Nagyon nagyon félek. Röhejes, mert olyan dolgokon parázok például a holnap kapcsolatban is, hogy mit tudom én, mi van ha nem találok az osztályra, benézem az ajtót, nem jegyzem meg hova kell menni stb stb. Pedig az állásinterjún pikk-pakk odataláltam. Izé, úgy találtam oda, hogy a titkárnő kijött elém. Holnap meg mindenféle időpont nélkül csak betoppanok, mert írta a hr-es, hogy mehetek úgy is. Durva. Mégis hogy kéne ezt elképzelni, beugrok reggel, hogy hé, a papírjaimért jöttem felmehetek? Erre most már kíváncsi leszek. Mondjuk ezt így visszaolvasva már nem is tűnik olyan félelmetesnek. Azt írták, mehetek úgy is. 

Ilyenkor jó lenne ha itt lennél. Anya közölné velem, hogy hülye vagyok, hogy ezeken lamentálok és szedjem össze magam, te meg azt mondanád, nyugodjak meg, minden rendben lesz. Időnként, ha nagyon elkeseredek, mindig ezt szoktam magamnak mondani. Vagy azt, hogy ne majrézzak. Mert előbb vagy utóbb minden rendbejön.

Mindesetre, igyekszem a legjobbat kihozni magamból. Mást most úgy sem mernék megfogadni.

Kivéve azt, hogy teljesítem az ígéretem, amit neked tettem.