Tudom, hova tartozok
Jó egy hónapra eltűntem, de az az igazság, nem volt nagyon kedvem feljönni. Egy a baj a nyárral, hogy mindig eszembe jut a nagyapám halála és maximum a kötelező dolgokat csinálom meg, mert máshoz nincs kedvem ilyenkor. A júliust ezért se csípem meg úgy az egész nyarat sem, mert minden egyes nyáron történt valami ultra nagy gikszer, amitől nem tudom már szeretni a nyarat. Ja és persze a másik tényező a dög meleg. Most, hogy augusztus van, már több bennem az élet, ezért is tudtam visszatérni ide.
Ami amúgy igazán lényeges szerintem, az az, hogy végre megtörtént a névváltoztatás. Másfél hónap után végre elfogadták a kérelmemet, tegnap voltam az anyakönyvi hivatalban kikérni az új születésit, ma meg az önkormányzatba szambáztam el új személyit és lakcímkártyát kérni. Az ügyintézést sosem csíptem, sokszor agybajt kapok tőle.
De mindegy, ez nem számít. Lényegében véve hivatalosan is búcsút inthetek apám családnevének és örvendezhetek anyám és nagyapám családnevének. Jó érzés végre ezt a nevet viselni, nem a másikat. Kb olyan érzés ez, mintha megérkeztem oda, ahova mindig is tartoztam. Most már tudom, hol a helyem, kikhez tartozom és mit is képviselek. Az apám családja egy sor léhűtőből állt és áll a mai napig apámmal az élen. Nem tudok egy embert sem mondani közülük, akire azt mondhatnám, hogy igen, ő aztán tud valamit.
Anyám családja más. Anyám és a nagyapám valahogy mindig is tudták, hogy kell mindig tovább menni és felállni újra és újra. Szorult helyzetekből kihozni a legjobbat, félrelökni másokat a túlélésért, megváltozni egyik napról a másikra, feladni egy évtizedes szenvedélybetegséget az unokádért, mindenáron védeni a gyerekedet, legyőzni betegségeket. Nekem ezt jelenti ez a családnév, amit most viselek. És nem hiszem, hogy valaha is fogok most már változtatni a nevemen és a férjem nevét sem fogom sohasem felvenni. Nem leszek XYné. Én én vagyok ezzel a névvel most és mindörökké.
2017.08.09. 18:37, Hikori |
Továbblépni
Helló srácok! Hogy vagytok ebben a dög melegben? A magam részéről most nagyon tudnék élvezni egy medencés családi házat és egésznap mást sem csinálnék csak a hideg vízben döglenék. A panel egyik átka sajnos, hogy hamar felmelegszik és mivel a ventillátorunk is most mondta be az unalmast, had ne mondjam milyen állapotok vannak itthon. De ezen kívül élvezem a nyarat és azt, hogy nem tankönyvek felettt görnyedek.
Az utóbbi időben belevágtam hát, egy kisebb volumenű döntésbe, név szerint a névváltoztatásba. Mivel az első évem mondhatni a képességeimhez mérten sikeres lett, elgondolkodtam azon, hogy ideje megszabadulni az apai családnevemtől.
Mostanság valahogy olyan idegennek éreztem így a saját nevemet, mintha egy olyan emberé lenne, aki nem én vagyok. Egy olyan család nevét viselem, akikhez max biológiai úton tartozom, de egyébként semmi közöm hozzájuk. És az istennek se bírtam elképzelni, hogy ez a név szerepeljen majd a diplomámon, vagy hogy egyáltalán a teljes nevem így hangozzon. Úgyhogy eldöntöttem, anya családnevét fogom felvenni.
A folyamatot már elindítottuk az anyakönyvezetőnél, most arra várunk, hogy elfogadják és utána intézem a többit. Egyszerre jó is és rossz is ez az egész, mert lelkileg így már tudom, hova tartozom, de lelkileg előjönnek a gyerekkori emlékeim, amik néha fájnak. Hiányzik néha az az időszak és a nagyapám. Félig egyébként az ő emléke miatt is döntöttem úgy, hogy felveszem anya családnevét. Hozzá és anyámhoz tartozom és az ő családjukhoz, mert bár már csak anya maradt nekem a régi nagy családból, akkor is hozzájuk tudok több jó emléket kötni, mint apám családjához.
Vehetem ezt egyébként egyfajta lezárásnak is. Azt hiszem így is segítek magamon, hogy végre túllépjek régi árulásokon és cserbenhagyásokon. Talán egy nap sok minden máson is tovább lépek.
2017.06.25. 21:25, Hikori |
|